Azzal szeretném kezdeni a mondókámat, hogy nagyon, de nagyon remélem, hogy az ezen a játékon dolgozó dizájnerek és komolyabb poziciókat betöltő fejltesztőknek az égegyadta világon semmi beleszólása nem volt a TLOU2 fejlesztésébe. Ebből már levonható a következtetés, hogy egyáltalán nem vagyok elragadtatva ettől a játéktól.
Azt nem mondom, hogy pocsék játék, de ha a Last of Us az első osztály, akkor ez talán a megye kettő.
A részletesebb áttekintést a játékmenet bemutatásával kezdeném. De ezt nem kell megtennem, mivel már korábban megtettem. Hol, mit, hogyan? - Kérded. Hát a Tomb Raider elemzésénél. Ugyanis én ekkora pofátlan lopást még nem láttam életemben sem. Olyan szinten másolata a Rise of the Tomb Raidernek, hogy én kérek elnézést a Naughty Dog nevében. Még a hibáit is sikerült betűre lemásolni. Például azt, hogy a karaktered akkorát tud ugrani, amit az adott szituáció megkíván. A játékmenet megszólalásig azonos: Ugrálás, mászás, lövöldözés, és néhány egyszerűbb rejtvény. Sőt még a tárgyak gyűjtögetését is átvették, csak itt nincs értelme, mert semmit nem adnak a játékhoz, nincsenek rejtett titkok rájuk vésve, vagy a történetet kiegészítő feljegyzések. Egyedüli ok a gyűjtésükre ha akarod a hozzá kapcsolódó achievementet. Vagy trophy-t, ahogy a PS-en hívják.
Az egyetlen lényegi különbség a két játék között, hogy itt szinte végig van egy gép által vezérelt társad. De ez kevésbé befolyásolja a játékmenetet mint gondolnád, legtöbbször fel se tűnik, hogy ott van. Nem tudom elég erősen nyomatékosítani, hogy ez a játék nem csak felületesen hasonlít a Tomb Raider-re, hanem konkrétan ugyan az. Ha a karakter modelljét lecserélnék Lara Croft-ra, akkor nem tudnád megmondani, hogy nem a modern Tomb Raider egyik félresikerültebb részével játszol. Még a főgonoszok is olyanok mint a Trinity. Sőt konkrétan ugyan azok: Kissé babonás, titokzatos főgonosz által vezetett zsoldos katonák. Ez konkrétan a Trinity leírása is lehetne.
Visszatérve a gép által irányított partnerre. Az egyetlen szituáció, amikor nagyon is feltűnő a jelenléte, az a fertelmes, izzadtságszagú, eröltetett párbeszédek amik folynak a két karakter között.
A történet számomra totál érdektelen volt, a karakterek személyes ellentétei és belső motivációi körül forog minden, amibe nekem vajmi kevés beleélésem van. Ami még nagyon zavart az a sztereotipikus indiai akcentus amivel a legtöbb gonosz megszólalt, kivéve amikor a rendező elfelejtett szólni a színészeknek, hogy hé, hol az akcentus? A főgonosz karakter konkrétan az egész játék során hol durva akcentussal, hol tökéletes angolsággal beszél. Baromi zavaró. És ha már a rossz szinkronnál tartunk, én kedvelem Claudia Black-et mint Farscape rajongó. De ebben ő is rémeset alakít. Szinte az összes párbeszéd kínszenvedés a játékban. Egyet át is ugrottam mert már nem bírtam idegekkel. Pedig én aztán az a típus vagyok aki még a stáblistát se ugorja át.
Ráadásképpen a karakterek viszonya és motivációja percről percre változik. Hol barátok hol ellenségek, aztán megint barátok. A karaktereknek nincs semmi karaktere, minden meggyőződéstől mentesek, a csapongó írásban hol szívtelen kincsvadászok, hol lelkiismeretes jótevők.
Bár a játék technikailag nem rossz, ez sajnos sovány vigasz a végeredmény tekintetében.
+
- Elfogadható grafika (azért nem estem hanyatt tőle)
- Ugyanaz a játékmenet mint a Tomb Raideré.
-
- Fertelmes írás és történet
- Karaktereknek semmi meggyőződésük, össze vissza változik a személyiségük
- Pocsék párbeszédek és szinkronok
- Durva plágium
- Közepes pályadizájn
- 7 óra alatt végigjátszható
- Férfi = gonosz, Nő = Jó Ez a játék egyetlen mondanivalója A jó oldalon levő egyetlen férfi karakter is a lehető legrosszabb fényben van feltüntetve
Pontozda:
grafika/megvalósítás: 7/10
történet/hangulat: 2/10
játékmenet/irányítás: 6/10
összhatás: 5/10
Nem érte meg az árát, de legalább nem pazaroltam rá sok időt a rovidsége miatt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.