Röviden ezzel az alcímmel lehet összefoglalni a játékot. Ugyanis ez a két fő eleme. A varázslatos látványvilág és grafika, valamint a harcok. Ha nem tudod élvezni a látványt, akkor nagyon ne is állj neki. És ugyanez a helyzet kűzdelemmel is, ha nem érzel rá a ritmusára, és nem élvezed a konfrontálódásokat, akkor hagyj fel minden reménnyel. Ugyanis ezernyi csata vár rád a játék során.
Annyi bizonyos, hogy ez a legszebb játék amivel eddig volt szerencsém találkozni, az utolsó részletek is kidolgozottak, és olyan látvány tárul eléd, amibe a legfinnyásabbak sem tudnak belekötni.
Néhány ún. profi youtubeos játéktesztelő belekötött a játék történetébe és annak inkonzisztens mivoltába. Erre csak annyit tudok mondani, hogy tudatlan barmok. És ez nem személyeskedés. Konkrétan bizonyítják hogy tudatlanok a játék alapfogalmaival kapcsolatban is. Legalábbis abban a videóelemzésben amit én képes voltam végignézni. Van aki be is vallja, hogy különösebb odafigyelés nélkül csak beletett néhány órát a játékba hogy ki tudja tolni a maga elemzését minél hamarabb. Ja hogy a gyorsaság fontosabb a minőségnél és pontosságnál? Akkor miről is beszélünk? Persze most azzal jössz, hogy csak irígy vagyok hogy nekik milliós nézőszámuk van, én meg itt saját szórakoztatásomra irogatok. Egy lópikulát. Ami engem zavar az a félreinformálás, azaz a féligazságok, vagy teljesen fals információk terjesztése. Úgy tűnik, hogy tisztelet a kivételnek, már csak két féle játéktesztelő maradt a profik között. Az egyik, akit csak az érdekel, hogy legyen nézettség, és minél hamarabb a legkissebb közös nevezőt kiszolgálája. Valamint azok, akiket csak az, hogy a kisebbségek hogyan vannak reprezentálva a játékban.
És ha már politikánál tartunk, szót kell ejtenem a játék politikai háttérzajáról. És itt nem az ókori görög politikára gondolok, hanem arra, hogy a játék teljesen át van itatva az "ateizmus plusz" filózófiával. Aki nem tudná, ez az a hírhedt bagázs, akik a politikai korrektséget kapcsolják össze az ateizmussal. Egyszerűen nem helyénvaló, hogy egy ókori Görögországban játszódó történetben szinte minden beszélgetésbe, ahol szóba kerül a hit, van egy ateista megjegyzés. Mondom ezt annak ellenére hogy jómagam is nem csak hogy ateista, de kőkemény vallásellenes vagyok. De az ókori Görögországban, a Zeusban és a többi istenben való hit teljesen mindennapos volt. Könyörgök ne akarjuk már átírni a történelmet, mert nem felel meg a modern kori politikai nézeteinknek. Ebbe bukott/bukik bele jól láthatóan a BFV is. És ha már revízionálásnál tartunk, a játék olyan szinten politikailag korrekt, hogy a zsoldoskatonák legalább fele nő a játékban. Számomra ez még nem megy a játékélmény rovására, de ez a sok politikai korrektség és revizionizmus igenis zavaró.
És amit a legabszurdabbnak tartok az egészben, hogy a játék premier plánban mutat véresebbnél véresebb jeleneteket, felnyársalásokat, lefejezéseket, kardélre hányásokat, de a szex? Á az tabu, azt nem lehet mutatni, csak homályosan utalunk rá, egy elsötétedő képernyővel. Milyen kifacsart társadalom az, ami elfogadóbb a gyilkolással kapcsolatban, mint egy szexuális aktus mutatására?
A politikai korrektségtől eltekintve a történetmesélés nagyon jó a játékban. Nincsen egy konkrét kiemelhető fő történetszál, hanem több szál fut párhozamosan, amik néha kapcsolódnak egymáshoz, vagy keresztezik egymás útját. Szerintem ez egy remek ötlet, és sokkal jobb mint a hagyományos "fő történet + sok hanyagolható mellékszál" felállás. Így van jónéhány olyan szál, ami mellékszálként indul, ami egy másik szálhoz kapcsolódik, majd az egész egy fő szál lesz. Nem az van, hogy minden mellék küldetésnek vannak eldobható karakterei, akik soha többé nem kapnak semmilyen szerepet. Hanem sok mellékküldetésben megismert szereplő kap komolyabb szerepet, vagy fő szálon megjelent karakter jelenik meg mellékkületésben. Így az egész valósághűbbnek tűnik. Az egész világ nagyon élőnek tűnik, én ennyi karaktert egyszerre mozogni egy játékban még nem láttam, nem is értem hogy képes a játék ennyi NPC-t egyszerre kezelni.
A történethez kapcsolódó párbeszédek írása is elég jó, csak annyi negatívum van, hogy a válaszadasi lehetőségek az esetek 99% -ában semmit sem jelentenek. Függetlenül attól, hogy A vagy B választ adsz, a párbeszéd kb. 2 mondat múlva már pontosan ugyanabban a mederben lesz megint. Az ilyen választásoknak az égegyadta világon semmilyen következménye nincsen. Egyedül azok a válaszok számítanak, amik mellett valami ikon szerepel. Három ilyen ikon van a piros kihívás ikon, ami a "játszuk le" kategória. A "dolgozz nekem" amivel lehet szervezni legénységet a hajódra. És a "dugjunk" ikon. És nem, nem alpári akarok lenni, hanem pontosan ennyi romantika szorult ezekbe mint amennyit ez a megfogalmazás sugall. Gyakorlatilag el lehet menni szexelni, fűvel fával, csúnyával, szegénnyel, hülyével, és a nem sem akadály. Igazi romantikus szál nincs is a játékban.
Akiket felveszel, hogy dolgozzanak neked, azokat a hajódra oszthatod be mint alparancsnokok, akik különféle bónuszokat adnak a tengeri csatákban. Azt, hogy egy-egy karakter milyen bónuszt ad sosem lehet előre tudni, így érdemes mindenkit elhívni, majd ki lehet őket rúgni ha mégis értéketelenek. Ami a tengeri csatákat illeti eleinte eléggé negatív volt róla a véleményem, de később megkedveltem őket. Nagyon jó, hogy a tenger hullámzása befolyásolja a csatákat, vagy a macska egér játék az ellenséges hajókkal. Egy dolog van, amit örültem volna hogy ha a játék elejétől kezdve tudok: Hogy a hajót nem csak kikötőben lehet otthagyni, hanem bárhol leszállhatsz. Erre én kb 40es szint körül jöttem rá, addig minden utamat úgy szerveztem, hogy kikötőből kikötőbe. A tengeri csaták nagyon jó jövdelemforrások a játékban a legtöbb nyersanyag és pénz ezekkel szerezhető.
Sajnos erre szükség is van, mivel a játákban iszonyatosan korlátozó a szint rendszer. 1-1 szint között exponenciálisan nő minden érték. Az életerőtől kezdve a sebzésen át még a különféle bónuszok is. Így az a helyzet áll elő, hogy a csak 4-5 szinttel feletted levő ellenfelek gyakorlatilag sérthetetlenek számodra, és 1-2 ütéssel végeznek veled, még legkönnyebb nehézségi szinten is. Ez még valamelyest érthető is, mert a küldetések és egyes helyszínek szinthez kötésével gátolja meg a játék, hogy a végjátékban fontos helyszínekre merészkedj idejekorán. De ami megbocsájthatatlan, az az, hogy a felszerelésed is szinthez kötött. Amikor szintet lépsz a használt felszerelés nem lép szintet veled, hanem azokat manuálisan kell upgradelni. De ennek a nyersanyag és pénz vonzata olyan horribilis, hogy az teljesen elképesztő. Sosem lesz elegendő nyersanyagod hogy szinten tartsd kedvenc páncélodat. Hacsak nem állsz neki farmolni a játékban. De én ezt a "lehetőséget" meghagynám MMO rajongóknak. Én köszönöm, nem kérek belőle. Én nem fogok random erődőket lemészárolni csak azért, hogy XP-t vagy loot-ot gyűjtsek. Ha valamit teszek, akkor annak legyen történeti oka.
Van még egy farmolásra kihegyezett játékelem, ezek a hódító csaták. Ha egy régió vezetése eléggé meggyengült, ami a katonák ritkításával és a vezetők megölésével érhető el, sok más egyéb mellett. Akkor megnyilik a lehetőség a hődító csatában való részvételre, amit megtehetsz védelmezőként és támadóként is. A játék a támadó oldalt titulálja nehezebbnek és azért több jutalom is jár, de őszintész szólva szerintem nincs különbség a nehézségben a kettő között. Ha a támadó oldal győz, akkor az adott régió vezetése lecserélődik, athéniról spártaira, vagy fordítva. Ez gyakorlatilag semmin nem változtat azon kívül, hogy a régiőban levő erődőkön kék vagy piros zászló lóg. Szóval tényleg csak egy farmolási lehetőség. Én ezeket se csináltam véletlenszerűen, csak ha valami küldetés okokt adott rá.
És akkor eljött az idő, hogy megemlítsem az elefántot a játékban. A beépített vásárlási lehetőségeket. Amíg csak skineket árulnak így addig nem különösebben zavar a dolog. Csakhogy itt továbbvitték a dolgot. A játékban a XP és pénz bevétel, éppen hogy csak le van tekerve annyira alapból, hogy zavaró legyen és mindig úgy érezd, hogy lassabb egy picivel mint az ideális. De ne bánkódj itt van ubisoft aki segít, és csak egy kevés plusz pénzért vehetsz permanens XP boost-ot. Ami szerintem normalizálja a játékot arra a szintra amilyennek alapból kellett volna lennie. De kutya legyek ha bedőlök. Nem azért vettem meg az ultimate editiont, hogy utána még pluszba fizessek ha normális játékélményt akarok. Az ilyen praktikát undorítónak tartom, és nem vagyok hajlandó egy fillért sem fizetni. És arra kérek mindenki mást is, sőt könyörgök ti se tegyétek. Ne fizessetek nekik ilyenért. Ne legyen ez a norma.
És még egy dolgot szeretnék említeni. Aki úgy szeret játszani egy játékkal, hogy csak a fő történetszálra koncentrál, az jobb ha kihagyja ezt, mivel itt nem lehet ezt megtenni. Ha nem csinálsz mellékküldetéseket, nem lesz elég XP-d a szintlépésekhez. Márpedig ahhoz, hogy be tud fejezni a játék fő szálát el kell érni vagy nagyon közel kell kerülni az 50-es szinthez. Ez nekem 70 órámba került. Ennél kevesebb időbefektetéssel szerintem nem nagyon lehet befejezni a játékot. Ha élvezni is akarod azt.
Tartozok még egy vallomással, ez az első AC játék, amit a leges legelső játék óta játszottam, az összes többit kihagytam, így ha valami olyat említettem, ami már korábbiakban is így volt és nem újdonság, elnézést, nekem minden új volt a játékban.
Remélem mindenről értekeztem amiről szerettem volna, és nem felejtettem ki semmit, úgyhogy nincs más hátra mint felsorolni a pro/kontra érveket. És jelen esetben lesz egy harmadik kategória is, olyan dolgokkal amiket kedvtől függően mindkét kategóriába sorolhatnám.
+
- Grafika
- Hatalmas felfedezhető terület
- Élvezetes a harc
- Kassandra szinkronhangja
- Újszerű történetvezetés
- Néhány váratlan karakterépítő momentum
- Váratlan mélységek a történetben
-
- Beépített mikrotranzakciók
- Ateizmus + politikailag korrekt háttérzaj
- Erősen korlátozó szintrendszer
- A pacifista / lopakodó játékstílust nem honorálja a játék, csak az ölésért jár XP
- A felszerelést upgradelni kell
- A nehézség nem kiegyensúlyozott, néha iszonyat könnyűnek tűnik, miközben 1-1 ellenfél meg nagyon erős
- A játék a vége felé haladva nem nehezedik, hanem egyre könnyebb lesz
- A befejezés kissé csalódást keltő (minden szálon)
- Néhány bug van benne
- Phoboss a világ leghülyébb lova
- A párbeszédekben a választási lehetőségek semmit sem befolyásolnak
- Alexios szinkronhangja
*
- Az "Overpower" és a "Chain assassination" képességek megállíthatatlan gyilkológéppé tesznek. Amikor eléred ezeket a képességeket, gyakorlatilag 10x könnyebbé válik a játék
- Végtelen mennyiségű loot, amit nem győzől szétbontani alapanyagokra
- Az íj egyre erősebbé válik ahogy haladsz előre a játékban, olyan szinten hogy sok elit ellenfelet is 1 lövéssel leterít
Pontozda:
grafika/megvalósítás: 10/10
történet/hangulat: 8/10
játékmenet/irányítás: 8/10
összhatás: 9/10
Mindenkinek maga dolga eldönteni mi tetszik neki, de számomra ez minden kétséget kizáróan az év játéka, a kielemzett hibák és hiányosságok ellenére. Mi, hogy Red Dead Dead Redemption 2? Amit láttam belőle eddig az alapján fel se állhat e mellett. Arról nem beszélve, hogy nem követem el azt a hibát vele kapcsolatban mint a GTAV esetében. Majd térjünk vissza rá ha kijött PC-re is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.