kritikák

2015. január 31. 07:58 - Mumia

Tom Clancy's Splinter Cell: Blacklist (2013)

Tom Clancy's Splinter Cell: Blacklist (2013)

Itt a következő része a Splinter Cell sorozatnak, amit már elég régóta terveztem végigjátszani, mivel előrendeltem vagyis 2013 Augusztus óta.

Sajnos rögtön a játékot egy nem túl jó fényben feltüntető visszautalással kell kezdenem. Ez majdhnem akkora rakás hulladék mint a Double Agent volt, tele hibákkal, és bugokkal, fagyásokkal tarkítva, szóval általános katasztrófa szoftvertesztelési szemszögből. Talán nem kellett volna bocskorosoknak outsourceolni a QA-t. És ráadásul én már egy agyonpatchelt verzióval játszottam, mivel 4 vagy 5 patch is kijött hozzá megjelenés óta. És ha már patchelésről beszélünk, az is egy általános katasztrófa. Mivel a netem gyorsabb mint egy DVD olvasó, és mivel úgy gonodltam, ha netről töltöm le a játékot akkor már a legfrissebb verziót kapom eleve, ezért UPlay-en szedtem le a játékot. Hát tévedtem. Ugyanaz a verzió töltődik le mint ami a DVD-n is megjelent 14 hónappal ezelőtt. Ebből is látsztik, hogy Ubisoft-nál kakálnak a felhasználókra, az Uplay csak azért van, hogy könnyebben tudj pénzt költeni, nem pedig azért, hogy esetleg valami pluszt kényelmet jelentsen. Na mindegy hát ha patchelni kell hát patchelni kell, itt jön képbe a katasztrófális auto-patch rendszer. Ami anniyt tesz, hogy a játék indításakor megnézi van e patch, ha van felteszi, majd elindítja a játékot. Azt nem nézi meg, hogy nincs e esetleg több, ahogy jelen esetben sok db volt. Így hogy a legfrissebb verzióra frissítsem a játékot annyiszor kellett elindítanom és kilépnem belőle ahány patch eddig megjelent. Eszem megáll, hogy lehetnek ennyire trehányak.


Akkor persze még nem tulajdonítottam ennek különösebb jelentőséget, de sajnos ez már a játék általános minőségét is mutatta. A végigjátszásom során vagy fél tucatszor de inkább többször fagyott le vagy merevedett ki, már nem is számoltam hányszor pontosan. De a gondok nem érnek itt véget, amikor futott akkor is elő elő fordultak hibácskák. A legviccesebb ezek közül az volt, amikor leütötem egy őrkutyát, ami pár másodperc elteltével felpattant, és ki akart szaladni a pályáról, csak a fal akadályozta meg ebben aminek újra és újra nekiütközött. De előfordult hasonló rendes katonával is, csak ez nem feltámadt hanem simán kiszaladt a játékterületről én meg nem bírtam utána menni.

A játékmenet, a szokásos ős splinter cell sémára épül, lopakodj és úgy szedd le az ellenfeleket, mert nyílt csatában a legutolsó fullajtár is erősebb nálad. Szerencsére rengeteg módja van az ellenfelek kiiktatásának, az altató gáztól kezdve a sima lelövésig, mindent felvonultat a játék, ha nincs legalább 10 módja az elllenfelek kiiktatásának akkor egy se. De figyelembe kell venni, hogy a játék külön díjazza azt hogy hogyan iktatodi ki az ellenfeleket. Ha nem ölöd meg csak leötüd az 175 pont, ha úgy ölöd meg, hogy nem vesznek észre, az 150 pont, ha meg nyíltan lelövöd az 125 pont. És ennek az e-penis növelésén kívül is van jelentősége, ugyanis a pontszámod alapján kapsz pénzt minden küldetés végén. Amit utána a főhadiszállás és a felszerelésed fejlesztésére költhetsz. Olyannyira fontos a játékban a pontszám, hogy egy külön kis animációt csináltak ahol a játék tételesen bemutatja hogyan tevődik össze a végső pontszámod, majd a legvégén megjeleníti a pénzt amit összekapartál. Persze ebbe a részbe is sikerült egy komoly hibát véteniük, még pedig azt, hogy az állapotsor a képernyő tetején már a küldetésért kapott pénzel növelt összeget mutatja a számítás kezdetekor is. Nem egy égbekiáltó hiba, de sok ilyen elronthat egy játékot, vagy legalábbis egy bizonyos játékelemet.

A játékban vannak elsődleges fő kampány küldetések és másodlagos mellékküldetések. Utóbbiból 4 féle, minden csapattagodtól más küldetést lehet kapni. Az egyik típus ahol észrevétlenül kell besurrannod valahova elintézni pár dolgot majd kijönni szintén észrevétlenül. Ez a legnehezebb típus mivel ezeket egy szuszra kell megcsinálni, nincs közben mentés sehol. A második típus ahol meg kell tisztítanod a terepet az összes ellenségtől. Ez is elég nehéz mert ha csak egyszer észrevesznek erősítést hívnak és rögtön 10 helyett 25 ellenfél lesz. És ezek a küldetések mindig két részküldetésből állnak, de szerencsére a kettő között van checkpoint. De így is elég nehezek. A harmadik típus ahol hullámokban jönnek az ellenfelek és túl kell élned x hullámon át, egyre nehezedő ellenfelek ellen, tisztára mint a Mass Efffect 3 multiplayer módja. Ill nem tisztára hanem egy-az egyben az lemásolva. A negyedik típus sajnos nem tudom milyen mert azt csak coopban lehet játszani, én meg csak egyjátékos módban játszom.

És itt szeretném megemlíteni, hogy szerintem nem csak azt az egy játékmódot koppintották Mass Effectről, ugyanis most már itt is saját főhadiszállásod van ami űrhajó helyett egy repülő. De a lényeg ugyanaz, küldetések között beszélhetsz csapattársakkal, meg fejlesztheted a repülőt vagy a felszerelésed, és térkép is van ahol kiválaszthatod melyik küldetésre mész legközelebb. Az egész ugyanaz mint Me2-3 csak felhígítva. Sőt szerintem még a főszereplő kinézete is jobban hasonlít default Shepard-ra mint korábban bármikor.

A legtöbb pénzt felszerelésed fejlesztésére lehet költeni, és ajánlott is, mert alap fegyverek szinte semmit se érnek, de egy jól felextrázott mesterlövész puskával már le lehet lőni kis szerencsével a nehéz páncéllal rendelkező ellenfeleket is. Sajnos a szerencse még mindig ott van, mert néha meghalnak egy fejlövéstől, de elő elő forduul, hogy csak a sisak repül le a fejükről vagy még az sem. Ilyenkor nagyon igyekezni kell, hogy gyorsan ismételt lövéssekkel leterítsd mielőtt észrevesz. De persze ilyenkor már ficánkol ami még nehezíti a dolgot. De a nehézpáncélos gyalogosok amúgy is különösen idegesítő ellenfelek a játékban, mivel a legtöbb támadás hatástalan ellenük. Nem lehet őket leütni közelhatcban, csak hátulról orvul támadva, nem hat rájuk a sokkoló, és még az altató gáz sem. És raádásul néha még páncéljuk is van amitől még lelőni sem lehet őket csak hátulról.

A játék története a lehető legsablonosabb ami létezhet. Egy új terrorszervezet csúnyaságokat akar csinálni és csak te állíthatod meg őket, mert mindenki más a kezén ül vagy nem tudom. Még amikor egyértelműen egy hadsereget kéne küldeni akkor is te mész ellenük egyedül. A történetben levő pár amatőr csavart kilóméterekről előre lehet látni. És az egész egy iszonyatosan gagyi főellenség harccal végződik, mindenféle csúcspont nélkül. Nem azt akarom mondani hogy ez egy rossz játék, mert az ellenfelek leszedése az arzenálllal amid van még így is szórakoztató ideig óráig, de csak egy újabb rókabőr egy nagyon régi franchise-ról amire már nagyon ráférne a megújulás.

A grafika elmegy, nem kimagasló. Küldetések alatt a sebességre se volt panaszom, de a főhadiszállláson valami miatt folyamatos idegesítő szaggatást produkált a játék.

A mentések checkpoint alapúak ami a viszonylag könnyú kampányban megfelő volt, de a melléküldetéseknél eléggé hajtépős.

Ami az irányítást illeti vannak gondok. Fedezékben az összes mozgás kamera relatív, nem pedig karakter relatív, amitől teljesen behülyültem, ráadásul ugyanez igaz mászás közben. Amikor valami peremen lógsz vagy csöveken mászol fel. Ja és fedezékből kijönni csak egy gomb megnyomásával lehet, vagy pontosan a fedezékre merőlegesen. Néha lehetetlen a megfelelő fedezéket elérni és a karakter rossz fedezékbe megy. Vagy ajtó nyitás helyett a lámpát kapcsolja fel és fordítva. A játékban elvile el lehet rejteni a leötütt ellenfelek testét, de ezeket csak és kizárólag az arra kijelölt tárolókba lehet tenni. Nem viccelek, ha pl ledobom az erkényről az nem ér, vagy a sötét zug sem, azt nem veszi figyelembe a játék. És ilyen doboz alig van pár db az egész játékban, így értelmét veszti az egész rejtegetősdi.



Azt hiszem mindent leírtam amit akartam.

+

  • pontozási rendszer
  • mivel nem a menübe kerülsz vissza minden küldetés után hanem a repülődre a beleélést nem törik meg küldetések között sem.
  • az alap lopakodós ellenfél leszedegetős játékmenet még mindig jó
  • A játék a gyökerei felé lépett vissza a Conviction féle akciós kitérő után

-

  • fagyások és leállások
  • bugok és egyéb hülye hibák
  • nagyon gyenge végső összecsapás
  • frusztráló melléküldetések
  • gyenge történet
  • még mindig nem tudok megbarátkozni a falakra meg levegőbe vetített feladatokkal

Amennyivel gyengébb történetben a Conviction-nál annyival jobb játékmenetben.


Pontozás:

Grafika: 7
Történet: 3
Hangulat: 7
Játékmenet: 8
Irányítás: 5

Összhatás: 7/10
Hibái ellenére érdemes egy próbát tenni a játékkal.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://madblog.blog.hu/api/trackback/id/tr177107721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
kritikák
süti beállítások módosítása