Tudom, hogy klisé, de nem félek használni: Mi lesz a végeredmény ha a Splinter Cell-t keresztezzük a DeusEx-el? Egy csodálatos katasztrófa, amit Alpha Protocol-nak hívnak.

Ez a játék nagyon sokat tesz azért, hogy kiváltsa az utálatát az embernek, de én mégsem tudtam nem szeretni. Ez az a fajta játék, amit még a kedvelői is félnek ajánlani, mert attól tartanak, az emberek csak a rossz oldalát látnák, ha kipróbálnák. És ez sajnos egy valós félelem, mivel nem nehéz észrevenni a rossz oldalát.

De kezdjük az elemzést az elején. Mi is az Alpha Protocol? Egy olyan játék ami egyszerre próbál szerepjáték lenni, splinter cell szerű lopakodós akciójáték és ezen túl még történetcentrikus is.

Azzal indít, hogy egy titokzatos ügynökségen találod magad, ahol éppen az alapkiképzésen kell (ha te is úgy akarod) átesni. Igen, a játék ki van hegyezve a játékosi döntésekre. Az egyszeri játékos azt hihetné, hogy ezek a döntések a többi játékhoz hasonlóan jelentéktelenek és semmilyen hatással nincsenek a történésekre. Nos ezt a tévhitet jó előre el szeretném oszlatni. Én még nem láttam olyan játékot, amiben ennyire fontosak a döntéseid, és ilyen nagy hatással vannak a történetre. Pusztán azon, hogy bizonyos szituációkban mit csinálsz, vagy mit mondasz, rengeteg múlhat. Tényleg rajtad múlik, hogy egy teljesen lehangoló katasztrófális végkifejlet kapsz, vagy egy felemelő, pozitív befejezést.

Rengeteg játékban van több opciód a dialógusoknál. De ezek sehol sem voltak olyan fontosak mint itt (se előtte, se azóta) És ráadásul két szempontból is fontos hogy mikor mit mondasz. Ugyanis van egy direkt folyománya az elhangzottaknak. És ezen felül van egy másodlagos hatása az egyes karakterekkel szembeni viszonyod tükrében. Igen, itt nem holmi fakció alapú reputáció rendszer van, hanem minden egyes karakterrel külön viszonyt kell ápolnod, és mindenki egyedileg dönti el, hogy kedvel vagy utál.

És ennek függvényében különféle lehetőségek nyílnak meg előtted, hogy milyen viszonyban vagy bizonyos karakterekkel. És ez nem azt jelenti, hogy mindenkivel kötelezően jóban kell lenned, ugyanis ha valaki utál az is lehet hasznos.

A készítők nagyon agyafúrtan de mégis rém egyszerűen oldották meg azt, hogy a döntéseid alapján változó körülmények ellenére is gördülékenyen haladjon a történet, és ne tűnjön eröltetettnek. És persze azt, hogy annak ellenére, hogy más döntéseket hozol a küldetések amiket csinálsz mégis ugyanazok. Itt zseni szintű történetírásról beszélünk, hogy nem csak hogy nincs ellentmondás, de az egész folyamatosan organikusnak hat. Annak ellenére is, hogy még abban is szabad kezed van a játékban, hogy milyen sorrendben mész el a három fő helyszínre ahol a küldetések játszódnak. Néhány beszúrt mondat, kicsit átírt szöveg, és tökmind1, hogy Romából mész Tajpejbe, vagy fordítva.

A történetvezetés zsenialitása után néhány szót a karakterekről. Mindenki egyedi stílust képvisel, és mindenkinek másként lehet a kedvében járni, van aki a hideg profizmust kedveli, van aki az opportunista világnézetet, és van aki azt ha nem veszed komolyan magad. De ahogy mondtam, nem kötelező mindenkinek a kedvében járni, sőt! Nagyon élvezetes, amikor egy-egy karaktert szándékosan felhúzol. Mass Effect-hez hasonlóan néhány karakterrel még romantikus kapcsolatba is tudsz kerülni.

Térjünk most át a játékmenetre. Kezdve az RPG elemekkel. Ez a része a játéknak a DeusEx-hez hasonló leginkább, 4 féle karakterosztály közül választhatsz az elején mint pl. katona, szabotór, vagy ügynök, de szerintem a legjobb a 4., az újonc. Ahol nincsen semmi előre meghatározott képességed, teljesen nulláról indulsz. Így magad oszthatod el az össze skill pontot. Én szokásomhoz híven jól szét is szórtam őket. Értsd: túl sok féle skillt kezdtem el fejleszteni, így a játék végére egyikből sem értem a maximum közelébe sem.

De szerencsére ez azon kevés játékok egyike, ahol ez nem hátrány. Nem muszály mester szintre fejltesztened 1-1 skillt, hogy effektív legyen. Minden kis lépés segítség. És azt is zseniális ötletnek tartom, amit máshol eddig nem láttam, hogy néhány aktivált képességet tovább lehet fejlteszteni passzív képességgé.

A játékmenet nagyon hasonló a korai Splinter Cell részekéhez. Különösen akkor, ha a pisztolyt választod mint fő csapásirányt. És ezzel el is érkeztünk ahhoz, hogy miért is katasztrófális bizonyos szempontból a játék.

A korai splinter cell-ek a 2000-es évek elején jöttek ki, ez pedig 2010-ben, vagyis nagyon idejétmúltnak hat a játékmenete, még 2010-es szemmel is. A grafikáról nem is beszélve. Ezek alapján ha nem tudnám, simán rávágnám, hogy ez max egy 2005-ös játék. Egyedül a karakterek arca az ami picit jobban ki van dolgozva, mint egy akkori játéktól várható lenne. Mert a pályák a Max Payne 2-ben is jobban néznek ki, és ezt nem az az iránt érzett nosztalgia mondatja velem, direkt rákerestem néhány MP2 játékmenet videóra összehasonlítás képpen.

És ha a grafika nem lenne elg negatívum a pálya tervezés is hagy bőven kivánni valót. A legtöbb rém  egyszerű, csak néhány folyosóból meg 1-1 szögletes szobából áll. Vagy nagyon nem eröltették meg magukat, vagy pocsék pályatervezők dolgoztak ezen.

Aztán maga az akció is inkább esetlen mint jó. A fedezék rendszer bugos, néha beragadsz, néha nem tudsz fedezékbe húzódni, vagy megint máskor nem tudsz fedezékből lőni. De messze a legrosszabb a közelharc. Számtalanszor fordult elő velem, hogy az ellenfél helyett a levegőbe kezdtem boxolni, és amikor ez történik, akkor nem csak 1-2 ütés idejére, hanem  akár 2-3 kombót és képes a karakterünk a levegőnek bevinni, mire sikerül abbagyatni vele. Ami alatt persze folyamatosan soroz az ellenfél akit próbáltál elérni.

A tűzharccal meg az a baj, hogy az összes fegyver csak akkor lesz hatékony, ha megvárod, hogy a célkereszt összeszűküljön, mert ha előbb lősz, akkor nem csak a célzás lesz bizonytalan, hanem a sebzés is töredéke lesz. Ami egy oltári nagy baromság. Attól mert nem célzott lövést adsz le, az a nyamvadt lövedék még nem fog kevesebb romboló erővel rendelkezni. Itt mégis ez van. És ne arra gondolj, hogy mittudomén 20% -al gyengébb a sebzés, hanem például pisztoly esetén teljesen hatástalanok a lövéseid célzás nélkül. Olyan mintha papírgalacsinnal dobálnád az ellenfelet. Ha meg megvárod hogy a célkereszt teljesen beszűküljön, akkor 1 lövés szinte bárki. Ezzel csak az a gond, hogy ahhoz hogy a célzás megkezdődjön rá kell irányítanod a fegyvert az ellenfélre, amihez elő kell jönni a fedezékből. Vagyis várnod kell 6-8 mp-et tűzvonalban hogy egyáltalán érdemes legyen elkezdened lőni.

Ami szintén zavart a játékban, hogy a dialógusok során a választás nem csak hogy időlimites, (néha 2mp alatt kell döntened) de még zsákbamacska szerű is. Nem tudod pontosan mit fogsz mondani, amíg ki nem választottad valamelyik opciót. És ezek csak homályos utalások arra, hogy milyen stílusban fogsz válaszolni. De hát el lehet küldeni valakit melegebb éghajlatra profin is, meg kedvesen is. Szóval ez tényleg nem sok segítség. Bezzeg emailezésnél pontosan el tudod olvasni a válaszlehetőségeket véglegesítés előtt, nem értem miért nem lehetett így a párbeszédeknél is.

A játékban természetesen megtalálhatóak a szokásos minigame-ek is. Mint zártörés, hackelés, kódzártörés. Amiből a zártörés és a kódzárak áramköreinek a kijátszása rendben is van, de a hackelés kínzással ér fel. Egy hatalmas folyamatosan pörgő vibráló karakterdzsumbujban kell megtalálni két kódrészletet. Nos ez nekem első alkalommal egy tucat próbálkozás után sem sikerült. Egyszerűen szemgyilkos ez a rész, és sajnos kihagyhatatlan. Sok esetben kénytelen vagy hackelni, és sok extra infóhoz is csak ezzel jutsz hozzá. És ha nem lenne elég, még dupla időlimit is van. Ami annyit tesz, hogy van egy 20mp-es időlimit ami alatt be kell fejezned a teljes kódtörést, vagyis mindkét kódot meg kell találnod. Valamint van egy másodlagos visszaszámlálás ami 5-6 mp-es és ha lejár átrendezi a kódok helyét a kis szemét. Inkább vállalnám a kínvallatást minthogy ezt csináljam.

Az ellenfelek mesterséges intelligenciája csapongó, sokszor jól működik, de amikor nem, akkor nagyon nem. És sajnos a játék dugig van főellenségekkel, amik ellen a harc sokszor frusztráló, és idegesítő. Nem vagyok egy kezdő játékos, de amikor másodszorra megcsináltam az utolsó küldetést inkább beszereztem egy trainert, mert nincs az az isten, hogy én azt az öt főellenséget mégegyszer végigszenvedjem örökélet nélkül.

+

• Történetvezetés
• Karakterek
• Fakciók helyett karakter alapú viszonyrendszer
• Két kiváló játék erényeit próbálja egyesíteni (Splinter Cell és DeusEx)
• Döntések amik tényleg számítanak. Tudom hallottad ezt már sokszor de ezt én mondom nem a fejlesztők.
  
• A képességek jól kiegyensúlyozottak és hasznosak
• Sokszor segítségedre sietnek azok a karakterek küldetések során akikkel elég jó viszonyban vagy
• Szavaidon és tetteiden itt tényleg életek múlhatnak
• Meglepően jó szinkron alakítások
• Karakterek arca elég szépen kidolgozott a grafika többi részéhez képest, és még a beszédszinkornizáció is jó.

-

• Régebbinek hat mint 2010
• Ez a grafika komoly? Három évvel Crysis után?
• Bugos fedezékrendszer.
• Esetlen akció
• Boxolás a semmibe
• Hackelés
• Idegesítő főellenségek

Pontozda:

grafika/megvalósítás: 2/10
történet/hangulat: 10/10
játékmenet/irányítás: 4/10

összhatás: 6.5/10

Ezt a játékot ki kell próbálnia mindenkinek. Lehet, hogy elavult, lehet hogy gyenge a grafika, de ilyen szintű beleszólásod sehol másutt nincs a történetbe.