kritikák

2014. november 09. 22:01 - Mumia

GTA IV (2008)

A kritika eredeti megjelenési ideje: 2011. 11. 25

Nagyon vártam ezt a játékot megjelenése előtt, töbször is egy-egy gyenge pillanatomban eszembe jutott, hogy vegyek xbox360-at csak emiatt. De végülis nem tettem, kivártam, és milyen jól tettem. Először is azért mert az biztos, hogy más játékot soha nem vettem volna xboxra, mert más nincs ami annyira érdekelt volna és nincs pc-re.

A másik oka, annak hogy a játék részben csalódás, az hogy én egy sokkal összetettebb, kidolgozottabb sandbox környezetet vártam, ahol kismilló lehetőség van a fő küldetésszál teljesítése mellett, mint pl. a San Andreas-ban is volt, csak én még többre számítottam, ehhez képest nemhogy nem több, hanem majdhogynem semmi nincs. Kicsit Assassin's creed-hez lehetne hasonlítani, ilyen szempontból, hogy nincs rendesen kiaknázva a környezetben rejlő lehetőség. De nem csak a San Andreashoz képest visszalépés ilyen szempontból, hanem az összes újkori GTA-khoz képest is. Nincsenek tűzoltós küldetések, nincsenek mentős küldetések, nincsenek taxis küldetések (csak a Roman-tól vállalható fuvarozás, amiben nem sok kihívás van) Versenyek is hasonlóak, végig próbálkoztam vele, de összesen 3 verseny volt, amire tudtam menni, mindig azt mondja, hogy most éppen nincs verseny.


Ami van mellékküldetések helyett, az a barátokkal való, kajálás meg ivás, meg egyéb szórakozások, amik inkább idegesítőek semmint szórakoztatóak. Én minden egyes alkalommal lenyomtam ha valaki hívni akart valahova. A játék szempontjából semmi jelentősége, hogy kivel mekkora haver vagy. Annyi, hogy 1-1 ismerősnek vannak spéci képességei amiket igénybe vehetsz ha jóban vagy vele. De ezek mind nélkülözhetőek, avagy ha pont szükséged lenne rá, mert megkönnyítené egy küldetés elvégzését akkor úgyis letiltja a program a segélykérést. Pl a rendőrtől lehet kérni, hogy a körözést elintézze, de küldetés közben nekem még sose működött, küldetésen kívül meg úgyis mindegy, hogy elkapnak vagy sem, szóval semmi értelme. Vagy Roman-tól lehet kérni ingyen taxit, aminek megint semmi értelme mivel a rendes taxi is 50$-ért bárhova elvisz szinte, ez az összeg pedig csak a játék leges legelején lehet megterhelő. De amúgy is 100-ból 99x magam megyek oda ahova akarok.

Bár lerágott csont és úgyis mindenki tisztában van vele, azért megemlítem, hogy horribilis gépigénye van a játéknak, még felsőkategóriás géppel se lehet nyugodt szívvel feltekerni minden beállítást maximumra, mert nem lesz benne köszönet. De mivel gyengébb beállításon is marha jól néz ki a játék így ez nem akkora negatívum, úgy is lehet mondani, hogy fel van készítve a jövőre a játék.

Ami a GTA-knak mindig erőssége volt az az autók irányítása és fizikája, ebben jelen esetben sem kellett csalatkozni. Minden autó úgy mozog ahogy az elvárható tőle. Egyedüli negatívum, hogy túl nehezen törnek, és az összes jármű végsebessége hasonló, és nagyon alacsony. De ezen a két dolgon szerencsére lehet segíteni egy kis handling.dat szerkesztgetéssel. Én magamnak átszerkesztettem, sokkal élvezetesebb úgy játszani, hogy nem 100 a végsebessége az összes járműnek, és nem lehet továbbmenni egy kitört indexszel miután telibekapsz egy betonoszlopot 80-al.

A történet hossza elég jó, bár így másodszorra végigjátszva már közel sem olyan érdekesek a küldetések, egyik se túl maradandó. És túl vannak scriptelve sajnos, ez a lövöldözős részeknél annyira még nem is zavaró, ill zavaró ott is, de együtt lehet élni vele, viszont a scriptelt autós üldözések nagyon gázak. Amíg a script végig nem fut, addig az ellenfél járműve sérthetetlen és betonból van. És mindig a te sebességedhez igazodik az ő sebessége, ha nagyon ügyes vagy, akkor totális képtelenségekre is képes, pl 0-100-as gyorsulás fél mp-alatt kanyarok után, vagy félrelöki a buszt is mintha súlytalan lenne. A scriptelésre azért van egyébként szükség, mert különben nagyon könnyűek lennének ezek a részek, az MI nem elég okos ahhoz hogy felvegye az emberrel a versenyt. Ezért is van hogy a versenyek is 0 kihívással bírnak, mert 2 kanyar után kihullik az összes ellenfél.
A fő küldetések során előfordul, hogy a program felajánlja, hogy kivégezz valakit, vagy megkíméld, ezeknek a döntéseknek a történet szempontjából semmi jelentőségük nincsen, max annyi, hogy akit meghagysz azzal később összetalálkozhatsz ilyen spontán találkozás típusú küldetésre. Ami egyébként az egyetlen szórakoztató és tartalmas mellékküldetés fajta a játékban.

A rádiók sajnos jóval gyengébbek mint a játék korábbi részeiben, így állandóan independence fm-t hallgattam benne (ez az ami a saját zenéidet játsza le). Egyedül az integrity-t érdemes egyszer végighallgatni a poénok miatt, a többi rádió közül amiken zene megy egy se igazán jött be. De a rádiók kezelése is eléggé káosz jellegű, nem tudom mi alapján megy, de össze vissza csapong. Pl hallgatsz egy rádiót, közben megcsinálsz egy küldetést, és utána újra arra a rádióra hangolva fél perccel az előtt tart az adás ahol abbahagytad, meg hasonló dolgok.. Independence fm-en is sokszor előfordult, hogy ugyanazt a számot kezdte elölről játszani fél órán belül 5x.

Ami hiba még, hogy a trigger alapú dolgok túl hirtelen történnek, pl megcsinálsz egy küldetést és nem telik el 5 mp már kapod az üzenetet egy harmadik személytől, hogy fú hallotta mit csináltál.

+

  • Autók irányítása és fizikája
  • Grafika
  • Az esti csúcsforgalom látványa a belvárosban.
  • Hangulat
  • Megfelelő játékidő, se nem túl rövid, se nem olyan hosszú, hogy már tortúrának számítson.



-

  • A fő küldetések mellett túl kevés lehetőség van mást csinálni
  • Sok küldetés túl egyszerű, némelyik meg túl nehéz, pl bankos
  • Ha elbuksz egy küldetést csak a legelejéről tudod újrakezdeni, ez különösen idegesítő több szakaszból álló összetett küldetéseknél
  • Elvileg volna mód gyorsan újrakezdeni a küldetéseket, de ez hasznavehetetlen, mivel annyi lőszerrel és health-al kezdheted újra amennyid akkor volt, amikor elbuktad, így muszály visszatölteni a korábbi savegame-t,(ha nincs tele a lőszered vagy életed/páncélod, akkor elmenni boltba) újra elmenni felvenni a küldetést, újra odafurákzni a küldetés helyszínére, és reménykedni, hogy most nem bukod el, különben kezdheted megint elölről ezt a tortúrát
  • Gránát dobásra mai napig nem jöttem rá mi a titka, hogy néha nem dobja hanem alulról akarja gurítani, és akkor 10-ból 9x- a saját életedért kell rohanni.



Értékelés: 7/10

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://madblog.blog.hu/api/trackback/id/tr276882185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
kritikák
süti beállítások módosítása