VideóJáték kritikák

2015. december 12. 11:36 - Mumia

Fallout 4 (2015)

fallout4.jpg

Nos, vége, végigjátszottam a játékot. De ez korántsem jelenti azt, hogy végeztem vele, de erről majd később. Összehasonlításképp a Dragon Age Inquisition-t 6 hónap alatt sikerült végigjátszanom, ezt pedig 1 hónap alatt. De ez korántsem jelenti azt, hogy a DA:I ennyivel több vagy hosszabb lenne. Ez annak köszönhető hogy Fallout4-hez amint időm engedte mindig azonnal visszatértem, és játszottam ameddig csak lehetett. Míg DA:I-ra úgy kellett rávennem magam, hogy néha néha leüljek elé és megcsináljak egy két kulimunka küldetést. Esetenként 1-2 hét is eltelt két nekirugaszkodás között.

De elég legyen DA:I-ból mert értelmetlen az összehasonlítás, mivel a két játék abszolut nem egy súlycsoport. Fallout 3-hoz képest ami néhányakat el fog keseríteni az, hogy kevesebb az RPG elem. Ugyan kapsz XP-t az elvégzett feladatok után, de nincsenek már skill-ek. Hanem perk-ek vannak, abból viszont elég sok, de jópár speciális képességeket ad. De ugyanúgy perk-ként lehet növelni az alap SPECIAL tulajdonságaidat is. És van sok olyan perk is amik gyakorlatilag egy korábbi skill megfelelői egy az egyben. Vagyis ami történt, hogy összevonták a korábbi attribútum/perk/skill rendszert egy kalap alá. Részemről ez a változás előny, mert sokkal átláthatóbb az új rendszer, és könnyebb kezelni, nincs tucatnyi almenü ahol pontokat kell osztogatni meg számolgatni, hogy "Ha erre teszek 15 pontot amarra meg 24-et, akkor még marad..." Én gyűlöltem ezt F3-ban. De ahogy említettem keményvonalas RPG fanok lehet nem lesznek ettől elragadtatva.

Aztán a második dolog ami feltűnik már negyed óra játék után, hogy a tűzharc immáron teljesen vállalható, sőt kimondottan jó a játékban. Van olyan jó mint bármelyik FPS. De szerencsére ez még nem jelenti azt, hogy a játék hirtelen egy Bioshock Infinite-t húzott, és lövöldözős ökörség lett. Nem, ez még maradt vérbeli RPG attól mert jó a tűzharc mechanikája. Viszont éppen ennek köszönhetően a VATS rendszer céltalan lett. Ez Fallout 3-ban és New Vegas-ban amolyan mentőövként szolgált, ami megmentett a nehézkes és esetlen tűzharcoktól, itt viszont a tűzharcok élvezetesek és jók, egyáltalán nem idegesítőek. Így bár ugyan lehet karaktert építeni VATS-ra, de értelmetlen, mert az arra pazarolt perk-ek sokkal több hasznot hoznak máshol. Most már tényleg csak annak érdemes VATS-ot használnia, aki abszolut gyűlöli a lövöldözős játékokat.

 A játékot már megjelenése előtt halálra cikizték az ódivatú grafikai motor miatt, és hogy milyen csúnya a kinézete. De ez abszolut badarság. Igen, vannak néha hibák a játékban, de nem több mint bármely nagy volumenű nyílt világú játékban. Én 70 óra játék alatt egyszer futottam bele olyan hibába ami állítólag védjegye ennek a motornak, és teljesen tönkre teszi a játékot. Nos, 70 óra alatt egyszer belefutni, döntse el mindenki ez mennyire megy az élvezhetőség rovására. Ami a grafikát illeti, szerintem az sem rossz. Ekkora méretű és ilyen részletgazdag nyílt világhoz képest pedig kimondottan jó.

Ha valami miatt megérdemli a szidalmat az engine az csakis a töltőképernyők sokasága, és hosszúsága. Néha nagyon hosszasan töltöget a játék amikor valami épületből kilépsz a nyílt világba, vagy másik mentést töltesz be. De sok esetben olyan kis darabkák vannak külön pályarészként lehatárolva ami szerintem értelmetlen. Pl. egy kis viskónak a pincéje különálló pálya, amikor máskor ennél 5x nagyobb gyárakat meg egyben kezelnek. Ez inkább tűnik pályadizájneri problémának mint az engine korlátjának.

A játék hangulata remek, különösképpen az elején. De sajnos a sztori előrehaladtával egyre többet veszít a játék. És körülbelül félúttól teljesen kiveszik az az érzés, hogy egy élő lélegző világba csöppentél, és nálad sokkal nagyobb erők munkálkodnak a háttérben. Ez főként annak köszönhető, hogy bármelyik fakcióval is paktálsz le, mindenkinek te leszel a mindenese szinte azonnal. És minden fontos feladatot rád bíznak, nem is történik semmi nélküled.

És anélkül hogy bármi konkrétumot is elspoilereznék meg kell jegyeznem, hogy a játék egyetlen egyedi befejezése abszolut semmilyen, nincs semmi katarzis, hanem egyszercsak vége van, egy olyan szakasz után, ami F3-ban még melléküldetésnek is gyenge lett volna. A másik probléma a befejezéssel, hogy az egy kivételtől eltekintve bármelyik fakcióval is fejezed be a játékot, a végjáték egy az egyben ugyan az. És itt ezt nem képletesen kell érteni, hanem szó szerint. Az egyetlen különbség a három fő fakció befejezése között, hogy milyen skin-je van a katonáknak akik melletted harcolnak, és ennyi.

Van a játékban egy csomó random generált mellékküldetés de ezek annyira repetetívek, hogy 2-3 után bármelyikből garantáltan eleged lesz. Különösképpen akkor amikor még bugzik is a rendszer és ugyanazt a küldetést kapod 1:1-ben újra és újra. Néha a fő szálba beiktatva egyet egyet XP gyűjtésre jók, de a befejezés után tovább játszani csak ezek miatt semmi értelme.

Még egy dolog maradt a játékból amit direkt hagytam a végére, ez pedig a települések létesítése és építgetése. Ami teljesen új dolog. De számomra abszolut utolsó pillanatban odabiggyesztettnek tűnik a játékban. Mintha csak megnyitották volna a belső pályeszerkesztőjük egy részét korlátozottan, és ezzel befejezettnek tekintették a dolgot. Az egész rendszer esetlen, és nehézkes, és nincs rendesen megmagyarázva a használata. A legnagyobb baja, hogy minden egyes település külön nyersanyakkészlettel rendelkezik, vagyis az új települések létesítésekor soha nem érhető el semmilyen nyersanyag amit a régieken gyűjtöttél össze. Így ha bármit is építeni akarsz akkor neked kell odavinni az összes nyersanyagot hozzá.  Tudom van a játékban egy perk ami elvileg lehetővé teszi a települések közötti kereskedelmet de erre a játék sehol nem utal, véletlenül vettem észre a játék felénél, hogy van ilyen, de 6 os CHR kell hozzá, nekem meg volt 1-es. Emiatt pedig nem fogok új játékot kezdeni 20-30 óra után. De új településeknél ennek úgysincs jelentősége, mert ahhoz hogy ez működjön ki kell jelölni minden településen egy lakót aki szállítja a dolgokat, márpedig új településen még soha nincs senki, és ahhoz hogy elkezdejenek települni kell épteni egy rádiót, amihez szintén nyersanyag kell.

Szóval szerintem ez a része a játéknak esetlen és kiforratlan, és a lehetőségek is annyira korlátozottak, hogy semmi jót nem tudsz építeni, csak randa fa meg bádog viskókat. Úgyhogy én nem is csináltam semmit a minimálisan megkövetelten felül.

+

  • hangulat
  • a fő történetszál első fele
  • a grafika néhány helyen
  • fegyverek és pálncélok módosíthatósága
  • sokkal jobb tűzharc
  • rengeteg felfedezhető hely, rengeteg részlettel
  • néhány vicces mellékküldetés
  • nagyon sokféle ellenfél
  • sok társ közül lehet választani akiket magaddal vihetsz

-

  • rossz párbeszéd rendszer, a meggyőzés opciótól eltekintve tökmindegy mit válaszolsz, a végeredmény ugyanaz
  • a helyi térkép teljesen haszontalan
  • egyforma befejezések fakciótól függetlenül
  • egyik fő fakciónak sincs egyértelmű célja, mindenki csak valami "emberiség megsegítése" blabláról hadovál, de hogy azt hogy akarják elérni arról szó sincs.
  • a "nagy lelepzés" -t követően sekély történet
  • hosszas töltögetés néha
  • túl kevés valódi, nem generált mellékküldetés

 

Pontozda:

grafika / megvalósítás: 8/10
történet / hangulat: 7/10
játékmenet / irányítás: 9/10

összhatás: 8/10

Végszóként még azt szeretném hozzátenni, hogy természetesen már egy rakás mod jelent meg a játékhoz, amik között lehet olyan ami javít általam említett hibákat, de én első végigjátszáshoz semmiképp sem akartam játékmenetet befolyásoló modokat használni.

Ettől eltekintve is megérte az árát a játék, 70 órát töltöttem vele eddig, és ez csak egy végigjátszás volt, de más stílusú karakterrel is neki szeretnék még állni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://madblog.blog.hu/api/trackback/id/tr688159220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
VideóJáték kritikák