VideóJáték kritikák

2015. október 10. 23:59 - Mumia

Mad Max (2015)

mad_max_2015_video_game_cover_art.jpg

 

Egészen pontosan 210 nap telt el azóta, hogy utoljára végigjátszottam egy játékot. Mondhatni nem az én évem ez az idei a játékmegjelenések szempontjából. De azért még mindenképpen lesz egy Fallout 4 ami javíthat ezen.

Nade, Mad Max. Mindenki tudja miről van szó, nem kell bemutatnom a világot, viszont azt szeretném elmondani, hogy a szintén idén megjelent filmet nagyon jól sikerültnek tartom. Egyedül Tom Hardy szereposztását kérdőjelezem meg, ugyanis szerintem pocsék volt a címszerepben, de szerencsére ez a film nem csak róla szólt, sőt. De nem akarok nagyon elmenni a film irányába mivel a játékról kéne értekeznem. Nos, annyit elöljáróban, hogy a játék is van olyan jól sikerült, mint a film.

Természetesen a történetről senki se fog ódákat zengeni. Nem túl bonyolult, na. Azzal indít, hogy Max random összetűzésbe kerül a filmből már megismert Gas Town vezérével, Scrotus-al. És ennek közvetlen következményeként elveszíti az autóját, és minden földi tulajdonát, és épphogy csak élve kerül ki az összecsapásból. Az Interceptort szétbontják ócskavasnak, így kénytelen új jármű után nézni. Itt kerül képbe Chumbucket, a púposhátú mesterszerelő, aki már-már vallásos odaadással műveli a szakmát, és az ő fejében már réges régen megformálódott a tökéletes pusztajáró, a Magnum Opus ötlete. Így ketten vágtok neki a hatalmas kietlen sivatagnak, annak reményében, hogy megépüljön a végső kocsi. Így az egész játék során minden arról szól, hogy szolgáltatásaid bárkinek felajánlod, aki valamivel is hozzá tud járulni az autó fejlesztéséhez. Fórumokon, értékelésekben sokan fanyalognak a történet vége miatt. De szerintem nincs miért, ez egy tökéletesen Mad Max -hez illő végkifejlet, nem is nagyon tudnék találóbbat elképzelni.

Ami a játékteret illeti, az hatalmas, 4 közepes területre van felosztva, amiből mind a négyet egy helyi vezér irányítja. De természetesen a játék kezdetekor még az egész nagy területen Scrotus az úr, és az ő warboy hordái járőröznek mindenfelé.A játék célja, hogy Scrotus szorításán enyhíts, hogy némi lélegzetvételhez juthassanak a helyi lakosok. Akik cserébe segítenek neked fejleszteni a kocsidat. A maximalisták teljesen megszüntethetik Scrotus fennhatóságát egyes területeken, de ehhez az összes ellenséges bázist, mesterlövész állást, aknamezőt és madárijesztőt fel kell számolni. A madárijesztők itt hatalmas vas építmények, amikről hullákat lógatnak le, tűz ég rajtuk, és km-ekről is láthatóak, és Scrotus fennhatóságát szimbolizálják. Mivel ezek általában védtelenek, így természetesen ezekkel a legkönnyebb elbánni, attól függően mennyire masszívak. Természetesen a játék vége felé egyre nagyobbak és erősebbeket találni, ahogy közeledsz a központ felé. A mesterlövész állások értelemszerűek, vagy lerombolod az egészet, vagy csak az embert intézed el, te döntöd el. A bázisok a legnagyobb falatok, és ezekből van többféle típus. De amit a legfontosabb kiemelni, hogy nincs két egyforma az egész játékban.Mind teljesen egyedi, és baromi jó a tervezésük, néhány igazán kreatív is van közöttük.

A barátságos erődöket lehet a játék során fejleszteni, ami különféle bónuszokat ad. Minden bázison ugyanazokat a fejlesztéseket lehet eszközölni. Néhány példa erre: víztározó, benzintározó, kukac-farm. Ha van víztározó egy erődben, akkor minden látogatáskor automatikusan feltöltődik a vízkészleted, értelemszerűen ugyanez igaz az üzemanyagra is. A kukac farm, élelem forrásként szolgál, így ha az van, akkor az életerőd is feltöltődik. De ezeken kívül még lehet lomis csapatot szervezni, vagy felmérő csapatot is. Előbbi  autómatikusan begyűjti az általad elpusztított ellenséges autók roncsait, így neked ezzel nem kell időt tölteni. Utóbbi felfedi a területen levő összes rejtekhelyet amit aztán jól kifoszthatsz.

A játékmenet két részre osztható, van természetesen az autós üldözés és harc, és a gyalogos közelharc. Mindkettő elég jól el van találva, habár a közelharc egy idő után elég könnyűvé válik, ugyanis kb a játék közepére teljesen kimaxolható az összes képesség. Meg ugye bele is jössz a játékba, így akár 10-20 ellenfélnek is simán neki lehet rohanni. Emlékeim szerint onnantól fogva, hogy a képességeket kimaxoltam egyszer sem haltam meg már közelharcban. (Hacsak nem azért mert lezuhantam valami magaslatról közben).

Az autós harc arról szól, hogy belemész az ellenfelekbe, vagy a fejlesztésként elérhető szigonnyal szeded szét őket (erősen páncélozottak ellen ez már nem működik), vagy a külön felszerelhető fegyvereket használod. Pl. aknavető (thunderpoon) vagy lángszóró. Utóbbival érdemes csínján bánni, mert nagyon hamar leszívja az üzemanyagszinted. Az autó felszerelését képezi még egy távcsőves puska (ez is későbbi upgrade-ként szerezhető meg) és egy benzines kanna, amit érdemes mindig töltve tartani, hogy ne érhessen meglepetés. És mielőtt megszerzed a thunderpoon-t, ez használható robbantáshoz is ha szükséges, mivel néhány rejtekhely bejárata csak úgy nyitható meg. Ja és természetesen Chumbucket is "tartozék" mindig veled utazik, és ő kezeli a szigonyt, meg az aknavetőt, de ha szükséges gyors javításokat is helyben elvégzi a kocsin. Ill ha a távcsövest előveszed akkor ő vezeti addig az autót, vagy ha valami miatt elkeverdsz távolra a kocsitól, akkor jelzőpisztollyal magadhoz tudod hívni, hogy hozza a kocsit.

Próbálok nem csapongani nagyon de annyi minden van a játékban, hogy nem tudom megoldani. A játéktérben levő főbb objektumok felfedéséhez hőlégballonok használhatók, ez a FarCry 3 -hoz hasonlóan működik, felmész vele és távcsővel körülnézel és felfedezed a helyeket. Szerintem nagyon ötletes megoldás, és hangulatos felrepülni. Meg érdekes kihívás, hogy vajon milyen nehézségekbe ütközöl egy-egy ilyan ballonnál, mert egy-két kivétellel mindig van valami komplikáció, amit el kell hárítani. Scrotus katonák, kifogyott üzemanyag, nem működő generátor, vagy simán csak le van zárva a bejárat, így robbantani kell, vagy épp maga a hőlégballon van lekötve a földhöz.

Mindig fontos számomra egy autós játékban a járművek mozgása, szerencsére itt ezzel sincsen baj, nem egy szimulátor de úgy mozog az autó ahogy elvárható.

Nem említettem még a mellékküldetéseket, amik szerintem sokszor érdekesebbek mint maga a fő történet küldetései. Semmi egetverőre nem kell számítani, de jó kis figyelemelterelők, amik egyáltalán nem unalmas "grab & fetch" küldetések.

A játék grafikája erős közepes, de a ennek ellenére a táj a puszta mivolta ellenére baromi jól néz ki néha, a pályatervezők nem csak a bázisoknál végeztek remek munkát, hanem az egész terep megalkotásakor is.

A játékban vannak apróbb bugok, de semmi komoly nem volt egészen a 3. patch megjelenéséig, amivel egy olyan hibát sikerült belegenerálniuk a játékba ami kinyírja azt. Mivel nem fog működni a térkép többé, ami elég nagy gond mert így nem tudod, hogy hová mész. És a fast travel-t sem tudod használni.  Így bármennyire is ajánlom a játékot, most ne vegye meg senki, legalábbis addig amíg ki nem javítják ezt a hibát, mert ha előjön akkor játszhatatlan lesz a játék, ami frusztrációt okoz.  Szóval erős fekete pont emiatt a fejlesztőknek.

Még nem meséltem az autó fejlesztéséről. Amihez elsősorban ócskavas kell, ami gyakorlatilag a sztenderd fizetőeszköz a játékban. A már elfoglalt bázisok folyamatosan termelik, így minél több bázist foglalsz el, annál többet kapsz automatikusan.  De ez még önmagában édeskevés, a játék elején érdemes a legutolsó darabkának is utána menni. Mivel rengeteg kell belőle.

Van még egy dolog a játékban amit érdemes megemlíteni, a homokviharok. Ezek hatalmas viharok tornádószerű széllel, ahol csak úgy repked a törmelék, ami természetesen veszélyes rád, még autóban ülve is, így a játék mindig szól, hogy húzódj fedezékbe mert vihar jön. Csakhogy a szél nem csak  törmeléket hord ám, hanem úgynevezett muthaloot box-ok is előkerülnek ilyenkor. Amiket ha sikerül megszerezned, akkor legalább 300 egységnyi ócskavashoz jutsz.

Még lenne jó pár dolog amit jónak tartok a játékban de már így is túl hosszúra húztam. Így még leírom azt a pár negatívumot ami van.

Az aknamezők. Ez az egy aspektusa a játéknak ami baromi repetitív és unalmas. Ha fel akarod számolni az aknamezőket. Márpedig néhány hasznos upgrade eléréséhez fel kell őket számolni. Ha nem is mindet de jópárat. Az egyetlen módja az aknamezők felszámolásának ugyanis, az hogy a kocsidat hátrahagyva egy kutyaóllal jössz ki. Na jó nem kutyaól az, de egy kutya szállítására alkalmas buggy, ami teljesen fegyvertelen,  és még fast travelt sem használhatod ha ezzel vagy. Ugyanis a kutya képes kiszagolni az aknákat, így azt kell játszanod, hogy a buggyval mászkálsz össze vissza fel alá, és várod hogy a kutya ugatni kezdjen. Mert akkor talált valamit. Ha érez valamit akkor rögtön arrafelé kezd nézni amerre van az akna így óvatosan arrafelé araszolva várod, hogy jelezzen, kb 10-15m-re érve már láthatóvá válik az akna, így ki kell szállni és hatástalanítani. majd vissza a buggyba és keresni a következőt. Aknamezőnként 3x, amiből minden területen van 2, amiből minden régióban van 4, és van 4 régió, lehet számolni.

A másik hogy baromira odafigyeltek hogy egyetlen pályaelem vagy bázis se ismétlődjön. De a főellenségek viszont mind tökegyformák. Még a különböző fakcióhoz tartozó főmuftik is pontosan ugyanabban a stílusban harcolnak, megszólalásig. Egyetlen kivétel ez alól a játék legvégén egy főellenség.

Még valamennyire negatívum, hogy a fő szál nagyon rövid, így nem érdemes rohanni vele, érdemes a felfedezéssel tölteni az időt mindig. De mivel itt a játékmenet maga élvezetes így ezt nem tartom akkora negatívumnak, ez a játék nem a történetről szól, nem azért érdemes játszani vele.

 

+

  • nagyon jó játékmenet
  • tökéletesen eltalált játékmechanika
  • szép grafika és dizájn
  • hatalmas bejárható terület
  • akciójátékhoz képest kiemelkedően jó vezetési élmény
  • pályadesign / nincs ismétlődés
  • sok tennivaló, ami sosem tűnik unalmasnak, vagy eröltetettnek

-

  • aknamezők felszámolásának erőltetése
  • ismétlődő főellenség
  • túl hamar elérhető a maximális fejlettségi szint a játékban, túl könnyűvé téve így a közelharcot
  • kevés fő küldetés
  • nem tartogat semmi meglepetést a pusztaság, az egyetlen kincs amit találhatsz az az ócskavas
  • A különféle autóbódék kinézeten kívül másban is különbözhetnének, mert így ugyanazokkal az upgradekkel a dobozformájú batár is azt tudja mint az áramvonalas vékony bódé.

 

Pontozda:

grafika : 8
történet: 5
hangulat: 8
játékmenet: 10
irányítás: 9


Összhatás: 8/10

Erősen ajánlott a játék, vár rád is a Magnum Opus, csak várd meg a 4. patch-et mielőtt nekikezdesz.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://madblog.blog.hu/api/trackback/id/tr587955802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
VideóJáték kritikák