kritikák

2015. március 14. 22:52 - Mumia

Ez lenne a 2014-es év játéka?

Dragon Age: Inquisition (2014)

inquisition-1280-610x703.jpgHonnan is támadjam ezt a monsturmot, nem is tudom. Na nem azért mert olyan nehéz fogást találni rajta, épp ellenkezőleg, annyi helyen támadható, hogy nem tudok dönteni mivel kezdjem.

Az az érzésem, hogy a Bioware ingoványos talajra tévedt, és ha nem fordul vissza nagyon gyorsan végleg elsüllyed és a többi olyan egykor nagy fejlesztő mellé  kerülhet akiknek leáldozott. Na persze még nem tartunk itt, de vannak aggasztó jelek.

Ahogy írtam ez a játék egy monstrum, hatalmas bejárható területek, igen többes számban, több száz elvégzendő feladat. De jelen esetben úgy érzem sokat akart a szarka. Kevésbé monumentális, de több tartalommal rendelkező játék jobb választás lett volna.

Az Inquisition 10 db hatalmas bejárható területet tartalmaz, melyek egymagukban is megállnák a helyüket, itt inkább csak a többiekre való rálicitálást volt a cél szerintem, amivel kissé túllőttek a célon. Ugyanis hiába a szép nagy bejárható terület ha az nincs feltöltve érdemleges tartalommal. Márpedig itt a questek területről terültre szinte 1:1-ben ismétlődnek. Mindenhol ugyanazt a néhány feladatot kell csinálni, csak kicsit különböző háttérsztorit csapnak hozzá. Így az egyetlen érdemi különbség a bejárható területek között azoknak a kinézete. De az elvégzendő feladatok a 3. vagy 4. felfedezése után már elképesztően unalmassá válnak.

Kutass eldugott tárgyak után, ami abból áll, hogy nyomkodod a keresés gombot mint a veszett. Vagy zárd be a világszerte megnyíló átjárókat az álomvilágba, nem is tudom honnan ismerős ez, khm Oblivion, khm. Vagy pedig szisztematikusan meg kell tisztítani bizonyos helyeket az ellenfelektől, ami abból áll, hogy legyaksz 10 ellenfelet, majd átmész 3 összekötő folyosón/ösvényen/szobán (a megfelelő behelyettesítendő) majd megint legyaksz pár ellenfelet, és ez ismétlődik.

Ezt tetézendő a fő szálhoz kapcsolódó küldetések is csak annyiban különböznek, hogy 4-5 csoport elllenfél kiírtása után általában kapsz valami rövid párbeszédet is. Persze nem minden küldetés ilyen van egy két üdítő kivétel, pl. egy olyan ahol egy bálban kell pózolni és információt gyűjteni meg nyomozni, de a nagy része repetetív a játékmenetnek.

És az sem segít ezen a helyzeten hogy a harcok iszonyatosan elnyújtottak, a nálad sokkal alacsonyabb szintű ellenfeleken kívül mindenkit hosszú unalmas percekig kell gyakni, hogy elpusztuljon, és a legrosszabbak ebből a szempontból a sárkányok. Amiknek az életét akár fél órába is telhet, hogy levidd. És nem azért mert olyan nehéz a játék, normál fokozaton gyakorlatilag semmi kihívás nincs benne, csak a nálad jóval magasabb szintű ellenfelek képesek legyőzni, vagy ha tényleg nagyon balfék módon csinálsz valamit. Egyszerűen az egyetlen kihívás a játékban, hogy imádkozz, hogy nehogy a 29. percben fagyjon ki. (velem 2x is előfordult ez)

De még a felfedezés öröme is elvész egy idő után, mivel hamar rájössz, hogy felvehető tárgyakon kívül szinte semmi érdekeset nem találsz (egyedül a Hinterlands-on volt néhány vicces és érdekes mellékküldetés) De a felszerelés utáni hajsza is értelmét veszti egy idő után, mivel kb a 10. szinttől kezdve a játékban sokkal erősebb fegyvereket tudsz gyártani, mint amiket találni lehet, így semmi értelme egyáltalán felszedni a loot-ot. És ezzel az összes mellékküldetés értelme is elvész, hiszen a loot az egyetlen jutalmad értük. A játék úgy tesz mintha fontosak lennének és valóban az inkvizíció presztízsét növelnéd velük, de ennek az értelme nulla. A befolyás, csak arra kell a játékban, hogy a fő szálhoz tartozó küldetéseket feloldd. De az ahhoz szükségeshez képest kb. 5x annyi gyűjthető benne, amit a hajadra kenhetsz.

Az egész játék olyan mintha kulimunkát végeznél egy futószalag mellett állva. És a hosszas repetitív harcok és játékelemek még a sztorit is háttérbe szorítják. Haven után teljesen elveszett a történet epikussága számomra, nem lebegett többé előttem, hogy mit is csinálok és miért. Úgy éreztem magam onnantól fogva mint egy pizsamás helytartó. Ez annak is köszönhető, hogy valamelyik dizájner úgy gondolta, hogy jó ötlet lesz, ha az inkvizítor pizsamában flangál a főhadiszálláson, míg mindenki más a rendes hétköznapi viseletben van. Természetesen ezen a fronton testreszabhatóság nulla.

Tudom, hogy ez nem a sims akar lenni, de könyörgök egy RPG arról is szól, hogy a karakterem és a csapatom kinézetét is a saját szám ízére alakítsam. Erre itt gyakorlatilag semmi lehetőség nincsen. Még a karakter gyártásánál is csak az arc változtatható, egyéb testi adottságok nem.

A craftolt páncélok és fegyverek színe változtatható azzal hogy milyen alapanyagokat használsz a készítésénél, na bumm. De a craftolásnál úgyis a stat lesz az elsődleges választási szempont nem pedig az, hogy kék vagy sárga lesz a penge.

És ha már craftolás meg inventory, a játékban valami egészen elfuseráltra sikerült ezt csinálni. Mintha konkrétan az lett volna a céljuk, hogy minél nehezebben használható és kényelmetlenebb legyen. Olyannyira az, hogy én általában addig húztam halasztottam a csapatom felszerelésének a lecserélését ameddig csak lehetett. Az egész végigjátszás során talán ha 5x adtam nekik új cuccot. Eleve ahhoz, hogy egy fegyvert fejlessz először uneqip-elni kell. Hihetetlen. Most nem fogom bemutatni az egész inventory meg crafting működését mert 5 oldalt írhatnék róla, hogy mi és miért rossz benne, elég ha azt mondom, hogy gondoljatok a Mass Effect 1 rendszerére, hogy az mennyire volt béna, na azt szorozzátok fel tízzel, és akkor már talán valami közelítő képet kaptok arról, hogy ez mennyire elfuserált.

Így a sok repetitív és értelmetlen lótofuti alatt könnyedén felszalad a játékidő 60-70 órára is egy végigjátszás alatt, de ebből a valódi érdemleges rész talán 10-20 óra ha megvan. Bár csak annyi lett volna a játék, a többi simán kimaradhatott volna. Nem véletlenül küzdök már 4 hónapja a játékkal.

Ahogy már említettem Haven után teljesen eljelentéktelenedik a fő történetszál, pedig addig meglehetősen izgalmas és epikus. Mintha azon a ponton kirúgták volna a dizájnereket és egy dilettáns csapat vette volna át a munkát.

De még a pozitív dolgoknak is van árnyoldala a játékban, pl. lehet a társaknak feladatot adni a térképen, amit jó ötletnek tartok, de hogy ehhez minden egyes alkalommal vissza kell menni a főhadiszállásra az kiakasztó. Miért nem lehet simán a terepről parancsot osztani?

A játéknak van néhány technikai kehéje is, a már említett néha előforduló fagyásokon kívül is. Pl hogy kötelező SSD-re telepíteni mind a 35 GB-ját, mivel HDD-ről élvezhetetlen, nem a töltési idők miatt, hanem egyszerűen azért, mert ha HDD-n lakik akkor az összes átvezető képsor elviselhetetlenül akadozik. Olyannyira, hogy nem frame/sec van hanem sec/frame. És ha már töltési időről van szó a játék támogat(ná) az AMD natív api-ját a mantle-t, de annak a bekapcsolása egy dolgot csinál mindösszesen: a töltési időket meghúszszorozza. És ez nem költői túlzás, amíg DX módban 5-10 mp alatt betöltődik egy pálya mantle mellett percekig bámulhatod a töltési képernyőt. És még csak nem is gyorsabb vagy szebb a játék mantle-vel.

Ha Haven elhagyása előtt kellett volna döntenem én is rávágom, hogy ez az év játéka hirtelen felindulásból, de így a végénél állva, már egészen más a véleményem. Az Alien Isolation messze jobb élmény volt, és végig konzisztensen élvezetes maradt.


+

  • magasztos és izgalmas történet Skyhold előtti időben
  • néhány változatos küldetés
  • szép grafika és dizájn
  • nagy bejárható területek

-

  • fagyások a legidegőrlőbb időpontokban
  • apróbb hibák és bugok (semmiből előtűnő npc-k, textúra hibák, clipping, stb)
  • fertelmes inventory és crafting menük
  • repetitív és elnyújtott
  • nincsenek igazi választások a történetben

 

Pontozda:

grafika : 9
történet: 5
hangulat: 7
játékmenet: 6
irányítás: 3


Összhatás: 7/10

Bevallom a játékot még mindig nem fejeztem be teljesen a végső ütközet még mindig hátra van, de nem hiszem, hogy azzal sokat változna a véleményem így le akartam írni azt, mielőtt elfelejtem mi volt a játék elején.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://madblog.blog.hu/api/trackback/id/tr637270259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
kritikák
süti beállítások módosítása