kritikák

2015. január 28. 07:53 - Mumia

Tom Clancy's Splinter Cell: Chaos Theory (2005)

Tom Clancy's Splinter Cell: Chaos Theory (2005)

A harmadik az igazság? Splinter Cell esetén nagyon úgy néz ki, ugyanis erre a részre sikerült a legtöbb zavaró hiányosságot megoldaniuk. Remélem nem lesz igazam, hogy ez a sorozat csúcspontja és innentől már újra romlani fog.


Grafika sokkal szebb ebben a részben mint az előző kettőben, ez az első pillanattól kezdve szembeötlő. Sokkal jobbak lettek a mozgás animációk is, mind ingame mind az átvezetők alatt. De ami a legjobban tetszik az Sam beszólásai Lambertnek, meg a vallatásoknál. Most már nem csak néhány kiemelt ellent lehet vallatni, hanem szinte az összes katonát, és bár sokszor csak triviális dolgokat árulnak el amire amúgy is könnyen rájönnél, a szövegek miatt érdemes akit csak lehet kihallgatni. És az egész játék során talán egy ismétlődésre emlékszem a vallató szövegek során, szóval emiatt se lehet unalmas.

A küldetéseket, most már nem csak a videókból kell leszűrni, hanem mindegyik előtt van egy briefing ahol többen is elmondják, a küldetés őket érintő részét, persze elsősorban Lambert mondja, és a mondjákot itt szó szerint kell érteni, ugyanis nem kell olvasni :-p

Viszont ezzel együtt játék közben jóval kevesebb segítséget kapsz arra vonatkozólag hogy mit is kéne csinálni, és hova kéne menni. Jobban magadra vagy utalva, többször előfordult, hogy nem tudtam mit kell csinálni, és kicsit gondolkozni kellett. Bár ez részben annak is volt köszönhető néha, hogy nem voltam tisztában teljesen, hogy milyen új "képességek" vannak, pl távhackelés, amire az utolsó küldetésben jöttem rá, hogy van mert azt másképp nem lehetett megcsinálni :-D Pedig mennyivel egyszerűbb dolgom lett volna egy csomó küldetés során, ha ezt tudom :omg:

Lehet játék előtt változtatni, a felszerelésen, de ez a rész abban a formában ahogy belerakták értelmetlen, ugyanis, nem te döntheted el konkrétan, hogy mit viszel, hanem három előre definiált kiosztás közül választhatsz, amiből persze mindig a default a leghasználhatóbb a többi mindig felejtős. Már csak azért is, mert úgyse tudod előre, hogy egy küldetés során mire nem lesz vagy lesz szükséged, így azokat kell vinni, ami a legnagyobb gáz ha kéne de nincs.

Mintha most már nem lennének telepatikusak az ellenfelek, ha egy észrevesz nem tudja az összes többi is azonnal, hogy hol vagy.

Az ajtókat ki lehet most már nyitni résnyire is, nem csak kitárni lehet, és be is lehet rúgni, a mögötte álló ellent kiütve ezzel. (ezt ők is előszeretettel alkalmazzák, nagyon vicces nézni, hogy valahol észrevesznek akkor elindulnak és az összes ajtót berúgják) És ami még fontosabb nem önzáródók az ajtók, hanem ugyanúgy lehet becsukni ahogyan kinyitottad.

Nyilvánvaló, hogy a pandora tomorrow-al párhuzamosan fejlesztették, mert különben nem tudtak volna ennyi mindenen változtatni.

Ami még változás, bár nem számolom se pozitívnak se negatívnak, hogy kivették a játékból az osprey-t, vagyis nincs olyan igazi saját jármű amivel a küldetések helyszínére visznek, a másik, hogy eltűnt Sam lánya is, már a második részben is csak említés szintjén szerepelt, ebből viszont már teljesen kiírták, említés se esik róla az egész játék során, ami fura. Helyette behozták azt, hogy Grim folyamatosan ugratja Sam-et, hogy milyen vén fütyi :-D

A küldetések végén kapsz egy %-os értékelést arról, hogy hogyan teljesítettél, ami abból jön össze, hogy elvégeztél e mindne mellékküldetést, hányszor vettek észre, meg hányszor szólalt meg a riasztó, és hány ellenfelet öltél meg 100%-hoz senkit se szabad megölni. Ez leginkább csak érdekességként jó, arra azért nem ösztönöz, hogy emiatt újrajátszak egy-egy pályát. A legjobb eredményem 98% volt a legrosszabb meg 27 :-D de a küldetés úgy is sikeres volt.

Azért nem csak pozitív változás van, hanem negatív is. Sam még mindig nem tanult meg célozni sőt ha lehet talán még kiegyenlítetlenebb lett a tűzharc az ellenfelek javára.
Kivették a játékból az autosave-et, de olyan szinten, hogy még a küldetések elején se ment automatikusan a játék. Többször előfordult, hogy nem mentettem az elején és utána amikor valamit elszűrtam reflexből nyomtam a quickload-ot. Aztán szentségelhettem, hogy visszarakott az előző pályára. És miután visszatöltötte az előző pályát már arra sincs lehetőség, hogy restart mission-t nyomjak, ez nagyon idegesítő volt. Talán az utolsó 3-4 küldetésre szoktam meg, hogy menteni kell az elején mert a program nem teszi meg magától. Nem értem ezt miért vették ki belőle.

Kicsit számolgattam, és arra jutottam, hogy nagyon drága szórakozás volt ez a maga idejében. Ebben is csak 10 pálya van az első kettőhöz hasonlóan, és egy-egy pálya 40 perc kb. Vagyis 6-7 óra a játékidő amit tud nyújtani, amiből az jön ki, hogy majd 2000ft-ot fizetsz egy óra játékért, ha az AAA címek árát nézem, ami 12 ezer körül van. Szóval frissen megvenni biztos nem érte meg, de azt az 1800 ft-ot amibe most kerül többszörösen megéri.

Ami a küldetéseket illeti kicsit talán könnyebb lett a játék, és sokszor inkább az akción van a hangsúly mint lopakodáson, nem igazán vagy rákényszerítve a lopakodásra, sokszor egyszerűbb és gyorsabb minden ellent kiiktatni mint elosonni mellettük, ez az előző részekben nem így volt.

Ami a történetet illeti sokkal összeszedettebb, mint a pandora tomorrow, de az első résznél is jobb. Tipikus Jack Bauer-es összeesküvéselméletes.

Összességében a pozitív változások bőven túlsúlyban vannak a negatívakkal szemben.

+

  • Hangulat
  • Grafika
  • Játékmenet
  • Szövegek és beszólások
  • Történet



-

  • Nagyon Nagyon rövid.
  • Az hogy mennyire vagy látható sokszor nincs összhangban azzal, hogy mennyire vagy látható :-) Úgy értem sokszor előfordul, hogy bár tisztán látható a karakter a képernyőn világít a képe mint a hold az égen, mégis azt jelzi a program, hogy 0 a láthatóság és valóban nem vesznek észre az ellenfelek, és ennek az ellenkezője is sokszor előfordul, hogy bár vak sötétben állok én egyáltalán nem látom magamat, meg semmit, mégis észrevesznek.
  • Szupertitkusügynök létére a célzás nem erőssége sam fishernek.
  • A különféle interakcióknak nincsen prioritása, nem egyszer fordult elő, hogy el akartam kapni egy ellenfelet, erre a mellette fekvő testet kezdte el fölszedni fisher, vagy a villanyt kapcsolta fel, mert éppen elérhető távolságba került az is, amikor az ellenfél is. Nem értem miért nem a lista legelején vannak az akciók és a többi triviális dolog kerüljön lejjebb a listában, hogy ha azt akarom akkor kelljen mászkálnom a menüben.
  • Az opsat megnyitása közben nincs pause, vagyis nem lehet olvasgatni a parancsokat vagy térképet nézegetni nyílt helyen, persze ez így logikus, én mégse érzem ezt egy játékban szükségesnek. Ha a realitásra akartak volna menni, akkor eleve nem kéne legyen 3d-s térkép, amibe a teljes építmény pontosan fel van tüntetve :)



9/10

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://madblog.blog.hu/api/trackback/id/tr677107705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
kritikák
süti beállítások módosítása